A folytatás

Már megint itt van a szerelem,

Már megint izzad a tenyerem…

– Mit csinálsz? – a hang a hátam mögül jön, egy picit meg is lepődök.

– Hogy én?… Irok. – Végülis mi mást válaszolhatnék, hiszen tényleg ezt teszem. A pöttöm kékruhás szőkeség hevesen bólogat, végigsétál az iróasztalon, átlibben a karosszékre és lecsúszik a karfán. Tesz egy kis kört a szoba levegőjében és már az ágyban van, a vállam mellett. Körbesétálja a füzetet, felkapaszkodik a kezemre, belenéz a tollam hegyébe majd a tetejére kúszik és leül.

– Hát persze, hogy irsz! – kiált fel és a papirra mered hosszasan.

– Ez gyönyörű! Felolvasod nekem? – Én is a papirra meredek. Tényleg gyönyörű. A lap alja még szűzies ártatlansággal virit, de a tetején a bal felső sarokba már egy diszes kezdőbetűvel kezdődő szót képzeltem.

– Tulajdonképpen felolvashatnám, de még igazából nem fogalmaztam meg rendesen… Hiányoztál, segitesz?

Komolyan bólint, majd előhúz egy kissámlit és a fülembe telepszik.

– Mese lesz? Szerelmes? – és már mondja is megállithatatlanul, miközben a tollam nyomán kék tajtékot vet a papir.