Társtalanság, magányosság

Ehhez a magányos=társtalan témához én is hozzászolnék. Kisebb megszakításokkal hosszú évek óta vagyok társtalan (ha volt is közben társam, csak rövid ideig és két kontinensen, szóval ez se igazán számít). Viszont magányosnak nagyon régóta nem éreztem magamat. Az igaz, hogy nincs társam, de nem vagyok egyáltalán egyedül. Vannak barátaim, vannak kollégáim és vannak olyanok is, akiket szeretek, bár őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs róla, hogy ők tudják-e ezt. Nem is érdekes, mert igazából a szeretet is egy önző dolog, azért teszek meg dolgokat, mert nekem jó, ha a másik jól érzi magát (ez csak olyan melléktermék, mint a fotoszintézisnél az oxigén). Szóval az, hogy valaki társtalan még nem jelenti azt, hogy magányos. És igazából ez a társtalan se igazán igaz, mert a barátok is társak, a munkaTársak is társak, legfeljebb más értelemben. És sokkal fontosabb az, hogy az ember szeressen, mint az, hogy szeretve legyen, hiszen ez utóbbi nem is mindig tudatosul. A lényeg, hogy szeressünk másokat, tegyünk velük jót, mert az olyan, mint az oxigén… csak úgy mellékesen keletkezik, de egy bolygó él miatta…!!